Allergia
Dan szeme nem bírja a kontaklencse-pucoló folyadékot, pedig a forgatás során zöld kontaklencsét kell viselnie. Harry szerepéhez elengedhetetlen a szemüveg, pedig ha valamit, akkor ezt rühelli hordani.
Bosszúság
Saját bevallása szerint nincs annál nagyobb bosszúság, mint ha lekezelik, félvállról veszik, gyereknek nézik.
Ciki
„Nem tekintem magam hírességnek! Aki úgy járkál föl-alá, mint egy igazi híresség vagy sztár, az nagyon ciki.”
Dél
Daniel legkedvesebb évszaka a nyár, és ha tehetné, déli országokban utazgatni legszívesebben, ahol állandóan süt a nap.
Edevis tükre
„Ha belenézhetnék, azt szeretném, ha ugyanolyan boldognak látnám magam, mint most vagyok.”
Fogkrém
„Még mindig nagyon furcsa, amikor rám merednek az emberek, miközben az utcán sétálok. Legtöbbször azt hiszem, hogy fogkrémes maradt az arcom, vagy két különböző zoknit vettem fel, pedig csak azért néznek, mert én vagyok Harry Potter.”
Gollam
„Imádom a Gyűrűk Urát! Legszívesebben Gollmaot játszottam volta benne, szerintem ő a legérdekesebb.
Hang
„Nemrégiben belenéztem az első Harry Potter filmbe, amikor a tévében ment. Öt perc múlva azt gondoltam, hogy elromlott a tévé, annyira magasak voltak a hangok.”
Iskola
„Jó lenne, ha nekem is volna egy háromfejű kutyám, mert akkor a suliban senki sem merne velem kötözködni.”
Jótékonyság
Daniel minden évben arra kéri a rajongóit, hogy karácsonykor és a születésnapján inkább a Demelza House kórháznak adakozzanak, mint hogy neki küldjenek ajándékot.
Kaszkadőr
A Titkok Kamrájában valóban Dan lóg ki a repülő autóból vagy 15 méter magasból. „Annyi nehéz jelenetet csinálok meg, amennyit csak engednek kaszkadőr nélkül. Szerettem fél kézzel lógni a seprűről!”
Láthatatlanság
„Harrytől legjobban a láthatatlan tévő köpenyt irigyelem, amelynek segítségével bejuthatnék a rock-koncertekre.”
Menzakaja
Nem kedveli túlságosan a menzakaját, de a tortát sem.
Népszerűség
Azt hiszem, a HP-könyvek népszerűségének titka elsősorban az, hogy Harry ugyanolyan gyerek, mint bármelyik másik. Egy mindennapi, átlagos srác, aki különleges helyzetbe kerül, és jól oldja meg.”
Oldman
Daniel Gary Oldmanre néz fel leginkább. A színész megtudta, hogy a fiú mennyire szeret gitározni, és meg is lepte egy basszusgitárral.
Példakép
„Soha nem jutott eszembe, hogy példakép lehetnék, de ha tényleg így van, csak azt mondhatom rá: vauhh! Az én példaképeim színészek.”
Rendrakás Daniel nagyon nem bírja, ha el kell pakolnia a szobájában, és be kell ágyaznia.
Soha Többször is kijelentette, hogy nem nézi meg sem a filmjeit (a kötelező díszbemutatók kivételével), sem a tévéinterjúkat. Első nagyjátékfilmjét, a 2001-ben készült A panamai szabót soha nem látta.
Típus
"Még nem tudom milyen a kedvenc lány típusom. Nagyon fiatal vagyok. Cameron Diaz nagyon csinos, Scarlett Johansson és Kate HAdson is nagyon szép. De nincs ilyen, hogy a szőkéket szeretném vagy ilyesmi, az egész lányt nézem."
Üss meg!
"A forgatáskor Robbie Coltrane hátára tűztünk Emmával egy cédulát, az volt ráírva:"Üss meg!". A stáb összes tagja a fejét paskolta, mi meg gurultunk a nevetéstől."
Vita
"Nem vitatkozom annyit a szüleimmel, mint més kamasz. A szüleim messzemenően támogatnak, és nagyon tisztelem őket ezért. Persze néha vesszekszünk, olyankor bemegyek a szobámba, és ordítóra felcsavarom a zenét."
Zene
"A kedvenc zenészeim most a The Strokes. Ezenkívűl sokat hallgatok REM-et, Stereophonicsot, U2-t és The Darknesst. Imádom a gitárt! Titkos vágyam, hogy egyszer majd egy együttesben játsszam."
Varázslók titkai alapján
|